Szaddám Floggerei
Irak első tapasztalatai
1974-ben az iraki és a szír pilóták szoros együttműködésnek köszönhetően hamar híre érkezett a szír MiG-23-as beszerzéseknek. Az iraki légierő is azonnal rendelt 24-24 elfogóvadászt és vadászbombázót. Ebből csak 18 MSz és BN, valamint 4 UB lett leszállítva.

Az első tapasztalatok óriási csalódást okoztak az irakiak részére. Feltehetően ebben szerepet játszott a gépeket övező túlzott várakozás is. Ez időben Iránnak sikerült F-14A Tomcat-eket beszereznie és az iraki vezetés ezeket szerette volna ellensúlyozni az új MiG-ekkel. Ellenben hamar kiderült, hogy az új gép szinte minden területen alul marad a riválisával szemben.
A Tomcat-eknek jobb volt a műszerezettsége, fegyverrendszere, nagyobb volt a hatótávolsága, a maximális fegyverterhelése és a manőverező képessége. A 23-as két dologban viszont „beérte” nyugati riválisát. A gép a műszaki kiszolgálása és repülhetősége legalább olyan bonyolult volt. Eddig ezeken a területeken a MiG-ek mindig jobbak voltak.
A legnagyobb csalódást mégis az okozta, hogy a leszállított MiG-23-sok műszerezettsége alapvetően a MiG-21MF-re épült. Egy egyszerű VOR/ILS (ARK/RSzBN) navigációs berendezést, UHF rádiót, SzRO-3 (saját-ellenség felismerő rendszer) berendezést tartalmazott mely kompatibilis volt az egyiptomi és szíriai berendezésekkel is, viszont nem volt megbízható besugárzásjelző berendezése! (RWR)
Az Iraki Légvédelmi Parancsnokság a felsorolt kedvezőtlen tapasztalatok és hiányosságok miatt kezdetben parkoló pályára helyezte a MiG-23-as mindkét verzióját.
Érdekes viszont, hogy a MiG-23BN-ben rejlő lehetőségeket korán felismerte a parancsnokság a kurdok elleni akciókban, így gyenge pontjai ellenére további rendelést adtak le a típusra Moszkva felé.
Az iraki pilóták nagyon elégedettek voltak a gép fegyverhordozó képességeivel. A megrendelt 60db MiG-23BN-t és 10 UB-t a Szovjetunió 1976 és 77 között szállította le.
A megnövekedett gépparkhoz viszont nem rendelkeztek kiképzett, tapasztalt pilótákkal. Talán ezért is, az új gépek nagy része konzerválásra és raktározásra került. A négy MiG-23-al felszerelt századból csak kettő volt minősíthető teljesen hadrafoghatónak.
Floggerek Irán felett
Az összes említett negatívuma ellenére idővel az Irakiak bizalma megerősödött a 23-sokkal szemben, így 1980-ra a MiG-21 és a Szu-20-as mellett az ország legfontosabb fegyverévé vált. Az Irán elleni háborúban a kezdetektől nagy számban vetették be őket, különösen a MiG-23BN-t.
Annak ellenére, hogy az 1980 nyarán kialakult villongások elnyúló időszakában a MiG-23-asok belépője nem volt túl sikeres.
Szeptember 13-án két MiG-23MSz-t fogtak el iráni Phantom-ok Chogar területe fölött. A 23-sok MiG-21R-ek felderítő repülését oltalmazták, mely során az egyik MiG-23-ast lelőtték.
Az 1980. szeptember 22-én megindított iraki légitámadások majdnem 50%-át hajtották végre MiG-23BN-kel, beleértve az egyik leghírhedtebb csapásmérést Mehrabad repülőtér/légibázis ellen, Teherán közelében.
Két trojka (hármas kötelék) kapta a feladatot, hogy Mehrabad-ra csapást mérjen. Csak az egyik kötelék ért el a célig, miután nem kevesebb, mint 520Km mélyen behatolt az iráni légtérbe.
Az iraki pilóták vélhetőleg úgy meg voltak lepődve a saját sikerükön – mármint azon, hogy gyakorlatilag zavartalanul érték el a célterületet - hogy a fegyverrendszert csak késve aktiválták. Így a támadás sikere a civil és katonai gépekkel tömött reptér ellen csak részleges volt. A vezérgép által ledobott bombák az Iráni Repülőgyár előtti területre csapódtak be az aszfaltba, és a keletkező légnyomás lerepítette egy F-4E orrkúpját. A két kísérő 68mm-es nemirányított (NiR) rakétákkal támadta az objektumokat, melynek következtében találatot kapott az iráni légitársaság egy Boeing 707-321B gépe és javítható sérüléseket szenvedett a légierő egy C-130E típusú gépe. A támadásnak egy áldozata és kilenc sebesültje volt.

A célterületet elhagyó támadókat elfogta két iráni F-4E, melyeket a mehrabadi készültségből emelték rájuk. Egy MiG-et biztosan, de feltételezések szerint egy továbbit is lelőttek a Phantom-ok. Nem sokkal később egy pilótát (állítólag egyiptomit) elfogtak az irániak. Csak a kötelék parancsnoka élte túl a bevetést.
Az első Perzsa-öböl menti háború idején a MiG-23BN-ek szigorúan 2-4 gépes kis kötelékekben hajtottak végre csapásmérést mélységi célok ellen Iránban. Mivel jól kihasználták az iráni légtérnek a radar rendszer által lefedetlen részeit, a támadások nagy része felderítetlenül zajlott. Abban a néhány esetben viszont, amikor az iráni Tomcat-ek és Phantom-ok elfogták a behatolókat, a kialakuló légiharc kimenetele katasztrofális volt a MiG-ekre nézve.
A negatív eredmények okait vizsgálva látható, hogy a típus képességbeli hátrányai mellett egyéb összetevők is szerepet játszottak. Ilyen például, hogy még az 1979-es iszlám forradalmat megelőzően néhány iráni pilóta az USA-ban elemezhette az USAF tulajdonú MiG-21-eseket és MiG-23-sokat. Ezen kívül az izraeliek is intenzív együttműködést tartottak fenn a birodalmi Iránnal a 70-es évek során, átadva a know-how-t az amerikai gépekhez. Végezetül meg kell említenünk újra a leszállított MiG-23-sok legsúlyosabb felszereltség béli hiányosságát, azt, hogy nem rendelkeztek megbízható besugárzásjelzővel (RWR). Emiatt vagy nem volt tudomásuk a veszélyről a pilótáknak, vagy csak későn észlelték a rájuk indított közepes/ nagy hatótávolságú, radarirányítású rakétákat.
A következmények elkerülhetetlenek voltak. Az 1980. szeptember 24-én Khark-szigete ellen végrehajtott sikeres csapás után mind a három iraki MiG-23BN-t leszedték az iráni Tomcatek. Hasonló veszteségek érték Irakot a Perzsa-öböl északi részén Abdan és Bushehr között október 3-án, 13-án, 18-án és 19-én, melyek során nem kevesebb, mint 11 MiG-23BN lelövését igazolták iráni F-14-esek részére.
A MiG-23MSz-el felszerelt egységeknek sem ment jobban. Az 1980 augusztusa és szeptembere során, a mélyen az ország belsejében lévő célok ellen végrehajtott iráni csapások értékeléséből kiderült, hogy a MiG-21-esek nem képesek felvenni az alacsonyan és gyorsan repülő Phantom-okkal és Tiger-ekkel a versenyt. Ezért egy 23MSz századot Salman Pak-ra telepítették át. Szeptember 25-én hat gépet riasztottak ebből a századból egy nagyméretű csapásmérő kötelék elfogására, mely Bagdad környéki célpontokat támadott.
30 másodperccel a 23-as elfogók felszállása után kettő, a támadó köteléket védő F-14-es fordult rájuk és két MiG-et azonnal lelőtt. A maradék négy gép elmenekült és kitérő reptéren szállt le. Hasonló veszteségek érték az iraki légierőt az 1980 végéig lezajlott 2-3 összecsapás során. 1981 januárjára Iraknak kevesebb, mint 40db MiG-23-asa maradt a különféle verziókból, 6 különböző egységnél. A veszteségekkel szemben a mérleg iraki MiG-23-asok oldalán, csak hat légigyőzelm szerepelt az iráni gépekkel szemben: egy F-4D, két F-4E, négy F-5E volt az áldozat. Utóbbi típusból kettőt Ahmed Sabbah szds. jelentett magáénak még a háború kezdetén.
Új utakon
A tapasztalatok és a kialakult háborús helyzet elemzése után, 1981 tavaszán az iraki légierő taktikát változtatott a MiG-23 bevetésében. Nem elhanyagolható tény, hogy az első francia oktató megérkezése is erre az időszakra datálódik.
A nagykötelékek helyett ezután csak BN és MSz géppárokat küldtek 50km mélységben a front mögé. A GCI (vadászirányítás) szoros felügyelete mellett hajtották végre a bevetéseket 500m alatti magasságokon, és csak a cél körzetében, a fegyverhasználathoz emelkedtek feljebb. Ugyanekkor az MSz-eknek is megtiltották a földi irányítás hatókörén kívül a tevékenységet. Un. „slash attack”-ot kellett végrehajtaniuk, amely lényege a nagysebességgel való közelítés volt a célra hátsó féllégtérből totális EMCON-mellett (csak hőpelengátort alkalmazva), a levegő-levegő rakéták maximális indítási távolságára kijutva. A taktika további része volt, hogy messze kerüljék el az F14-eseket, de általában kerüljék a manőverező légiharcot is az ellenséggel, és használják ki a jobb gyorsulási képességüket az ellenségről való leváláshoz.
Az új taktika hozott némi eredményt, különösen 1981 áprilisában és májusában, amikor az irakiak csaliként kezdték használni a MiG-23BN-eket az iráni elfogóvadászok ellen.

A MiG-ek megtámadták az iráni hadsereg állásait, bomba, NiR és gépágyú tűzzel, és addig maradtak a közelben, amíg nem riasztották rájuk az iráni készültségi gépeket. Az iráni elfogóvadászokat gyorsítva igyekeztek lerázni a MiG-ek, magukkal csalva őket vagy a légvédelmi rakéták megsemmisítési zónáiba, vagy a kismagasságon, lesben várakozó MiG-21 és MiG-25-ös kísérővadászok elé. A sikerek hamar jelentkeztek, és különösen hatékony taktikának bizonyult az F-4E-k ellen. Az F-5E-k ellen viszont kevésbé működött, mivel ezek egyszerűen nem voltak képesek felvenni a versenyt a MiG-ekkel sebességben és gyorsulásban, így hamarabb feladták az üldözésüket még mielőtt csapdába szaladhattak volna.
1981 májusára a helyzet annyira kellemetlenné vált az iráni vezetés számára, hogy egy teljes század F-14 Tomcat-et volt kénytelen a Dezful közeli Vahdati légibázisra telepíteni, holott ezt a körzet az iraki tüzérség állandó tűz alatt tartotta. Az irániak mindenáron szerették volna visszaállítani a lokális légifölényt.
Ez mindjárt a következő iraki akció meghiúsításával sikerült is. Két MiG-23BN és az őket kísérő MiG-21-es, MiG-25RB-ből álló támadó kötelékre riasztották a Tomcat-eket, ami elég elrettentő erőnek hatott.
Az iraki MiG-23-sok az elkövetkező 5 évben már nem merészkedtek ilyen mélységekben az iráni határ mögé.
A helyzetet tovább rontotta, hogy 1981 decemberében egy iraki pilóta disszidált MIG-23MSz-ével az iráni Vahdati reptérre. Sikeresen leszállt, viszont a gépe az utasítások ellenére néhány óráig kint maradt a szabad ég alatt és ez lett a veszte. A délutáni órákban Szu-20-sok derítették fel a hiányzó gépet, és kilőttek rá néhány blokk 68mm-es NiR-t. Ez a pilóta lett a későbbiekben az Iráni Légierő legfőbb információs forrása.
1981-82 végéig a MiG-23-sok egyre ritkábban tűntek fel légiharcokban a déli front fölött, miután a MiG-23MSz-ek is főleg őrjáratozó szerepet töltöttek be a hátországban, vagy az iraki olajmezők fölött az öböl északi részén.
1982-re, a Bagdad-Moszkva viszony javulásával az Iraki Légierő növekvő számban kezdett MiG-23MF-eket, majd MiG-23ML-eket vásárolni, így az MSz-eket másodlagos légvédelmi feladatokra használták a továbbiakban. A MiG-23BN-eket továbbra is szolgálatban tartották legalább 8 alakulatnál, még az Irak-Iráni háború után is.
Az Irak-Iráni háború alatt 3 iraki MiG-23MSz pilóta vált ismertté légi sikereinek köszönhetően.Igaz, azt nem tudni, hogy mely 23-as verziókkal érték el eredményeiket, mivel mindet repülték, és még más típusokat is.
Közülük Ahmed Sabbah szds, aki két iráni F-5E-t lőtt le, szerencsétlenségére még az év októberében egy iráni F-14-es AIM-54A Phoenix rakétájának esett áldozatául Észak-Irak felet.
A másik, Omar Goben szds volt, akiről tudott, hogy MiG-21-eseket és MiG-23-sokat egyaránt vezetett, két igazolt légigyőzelemmel rendelkezett 1980-ból F-5E-k ellen. További tíz, 1982-,’83-,’85-ben bejelentett légigyőzelmét soha nem igazolták. Az Irán elleni háborút túlélte ugyan, de 1991-ben USAF F-15C-k lőtték le a gépét, ezúttal egy MiG-29-est, mely során életét vesztette.
A harmadik híresség a 23-as pilóták közül Ali Sabah szds. volt, akit úgy is ismertek Irakban, mint „Irak Tigrise”. Karrierje során MiG-23-asokat és Mirage F-1EQ-kat is repült. Három elismert és három valószínű légigyőzelme volt. Ő is túlélte az Irán elleni háborút, de 1993-ban meghalt az iraki rezsim bukásakor.